Mire figyeljünk autós ülés választásánál?

A baba biztonsága minden szülő számára a legfontosabb, különösen autózás közben. Az autós ülések kiválasztásánál számos tényezőt kell figyelembe venni. Legfőképpen azt, hogy megfeleljen az aktuális biztonsági előírásoknak.

A következő szempont a baba életkora, súlya és magassága, mert ezektől a paraméterektől függ, hogy melyik ülés lesz megfelelő a gyermeked számára. A legtöbb ülés három fő csoportba sorolható: az újszülöttek számára készült modellek, melyek általában menetiránynak háttal használatosak, a kisgyermekeknek való a legnagyobb csoport, majd kb. 15-36 kg közötti nagyobb gyerekek számára elég a magasító is.

A legfontosabb tehát, hogy a gyermek mindig a neki megfelelő ülésben utazzon, hiszen csak az biztosít számára megfelelő védelmet. A menetiránynak háttal elhelyezett autós ülések azért biztonságosabbak a kicsik számára, mert egy esetleges ütközésnél így kevesebb terhelés éri a baba nyakát és gerincét. Mindenképpen tartsuk be a menetiránynak háttal történő elhelyezéssel legalább a kötelezően előírt kort és testsúlyt.

Szempont lehet az is, hogy az autós ülés könnyen használható legyen. Például érdemes ellenőrizni, hogy az ülés beszerelése mennyire egyszerű, különösen, ha gyakran kell kivenni és visszatenni az autóba. Emellett fontos szempont az is, hogy mennyire könnyű a gyereket ki- és beültetni az ülésbe. A jól állítható hevederek és a könnyen kezelhető csatok sok időt és bosszúságot spórolhatnak meg.

A hosszabb utazások során a kényelem kérdése a legfontosabb. A baba jóléte mellett a szülők idegeinek is jót tesz, ha a baba jól és kényelmesen érzi magát az autós ülésben. Ehhez jól párnázott, ergonomikus kialakítású ülés szükséges, ami megfelelően támasztja a baba fejét. Komfortos a babának, ha jól szellőző anyagból készült, és nagyon praktikus a szülőnek, ha mosható is a huzat.

Vannak olyan modellek, amelyek több pozícióban állíthatók és a gyerek növekedéséhez igazíthatók. Így folyamatosan kényelmes lesz a baba számára, ráadásul tovább is használható, ami fenntarthatósági szempontból is előnyös.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

attila